Sziasztok!
Rendhagyó tartalom érkezik a blogra: színikritika az SZFE Ahogy Tetszik c. előadásáról.
Kezdjük ott, hogy a Shakespeare olvasókat két táborra lehet osztani: van, aki csak a régi, klasszikus fordításokat hajlandó olvasni, mások pedig szívesen próbálkoznak a legújabbal – például Nádasdyéval. Nyilván a darabot is többféleképpen lehet előadni: az egészen klasszikustól az ultramodernig... Én az utóbbi feldolgozást láttam nemrég az Ódry Színpadon.
Rögtön a színházterembe való belépéskor érdekes látvány tárul elénk: a nézőtér sötét, egy lélek sem ül ott. A közönséget felvezetik a színpadra, ami körbe van véve székekkel és párnákkal. Miközben az emberek hely után kutatnak, a színészek már a színpadon beszélgetnek, mozognak – tehát gyakorlatilag belépünk az előadásba. Az első fél óra teljes összevisszaság: a színészek egymás szavába vágva beszélnek, táncolnak, zenélnek. Nagyon figyeltem, és így is csak néha sikerült megértenem, hogy mi zajlik körülöttem. Sokszor bevonták a nézőket a darabba – szerintem a cél a zavarba ejtés volt. Arra a részre, amikor az egyik szereplő bejön egy motorral a színpadra, és egy idő után ellep minket a benzinszag, sokáig emlékezni fogok. Többször néztünk egymásra a barátaimmal nevetve, hogy tulajdonképpen mi folyik itt.
A nagy káosz után hirtelen csend lesz: az ardeni erdőben találjuk magunkat, és rögtön jön Rosalinda és Célia álruhában. Innentől kezdve érthetőbbé válik minden, bár a szerepek mindig cserélődnek – kell egy kis idő, mire erre az ember rájön. Az előadás utolsó részét ismét a sok zene, tánc és kreatív színpadi megoldások jellemzik, mégis az utolsó öt percben komolyra fordítják a szót: elhangzik a híres monológ: „Színház az egész világ...”.
A színészeknek rettentő nehéz feladatuk van a két óra alatt, hiszen színvonalasan táncolnak és zenélnek, sőt még a hangosítás is az ő feladatuk. Mindenki a maximumot hozta ki magából. Mivel ez egy vizsgaelőadás, valószínűleg a cél az volt, hogy mindenki minden helyzetben megmutassa magát, még akkor is, ha a darab szempontjából nem szükségszerű. Szeretném kiemelni Márkus Lucát, aki színészi játékával a többieknél jobban magára vonta a közönség figyelmét. Rendezőként ifj. Vidnyánszky Attilának rengeteg jó ötlete volt. A rendelkezésre álló helyet a színészek maximálisan kihasználják. Ugyanakkor történések sokaságát sűrítette bele ebbe a két órába, ezért érdemes akár újra megnézni, mert szinte lehetetlen ennyi ingert egyszerre befogadni.
Szabó Lőrinc fordítását Vecsei H. Miklós írta át. A dialógusok nagy része mai nyelven szólalt meg, és szórakoztatóan hatott. Ugyanakkor kicsit zavarónak találtam, hogy a cselekmény idejében is ugrálnak – van, hogy az eredeti dráma első részében szereplő történést csak az előadás végén látjuk. Véleményem szerint ezek az időbeli ugrások kevésszer adnak hozzá a darab értelmezéséhez.
Ezek után jogosan teszi fel az ember a kérdést: nem veszíti-e a darab az értelméből? Valamennyit biztosan, de a főbb történetszálakat lehet követni. Érdemes az ódrys vizsgadarab előtt elolvasni a drámát, vagy megnézni a Katona József Színház Ahogy Tetszik c. előadását. Ez is egy modern, jópofa átdolgozás, ami mégis a megszokott színházi élményt nyújtja: a közönség a nézőtéren ül, és a színészek a színpadon játszanak.
Sokan elvárják, hogy híres műveket úgy adjanak elő manapság, mint ahogy azt több száz éve tették. Szépen kiöltöznek, perecet vesznek a büfében, és meglepődnek, ha nincsen legalább egy szünet. Na, nekik is ajánlom, hogy legalább egyszer látogassanak el az Ódry Színpadra, hátha megváltozik ez a berögződésük. Félreértés ne essék, én is szeretek néha klasszikus darabokat megnézni, de a jövő a kreatív ötleteké!
Összességében nagyon tetszett az előadás. Az első része vicces és érdekes, ugyanakkor az eredeti műhöz alig van valami köze. A darab további része viszonylag érthető, viszont kicsit erős a váltás az előző történésekhez képest. Tény, ami tény: az itt látottakra sokáig emlékezni fogok.
Hamarosan jelentkezem!
Blogom facebook oldala:
Andris
